Szemléletmódok 1. rész - Bevezetés

2020.05.18

A következő hetekben egy olyan témával kapcsolatban osztok meg veletek érdekességeket, amely a mindennapi életünkben jelen van, azonban nem feltétlenül foglalkozunk vele - pedig nagyon is érdemes lenne. A szemléletmód (angolul: mindset) fogalma egy amerikai pszichológus, Carol Dweck nevéhez fűződik. Dweck azt kezdte el kutatni diákjai körében, hogy ki, hogyan viszonyul a kudarchoz. Természetesen sok diák csalódott, dühös lett, amiért kudarcot vallott, azonban meglepődve tapasztalta, hogy jópáran másképpen reagáltak. Kihívásnak tekintették az egész helyzetet, és arra gondoltak, mennyit tanulhattak most is ebből. Hogy mi ennek az oka? Sok-sok év kutatás után Dweck rájött, hogy az emberek kétféle szemléletmóddal jellemezhetőek: fejlődő és rögzült szemléletmóddal. A fejlődő szemléletmóddal rendelkező emberek elhiszik és tudják, hogy a képességeik fejleszthetőek. Tehát ha valami nem megy eleinte, az nem jelenti azt, hogy soha nem is fog. Hisznek a gyakorlás erejében és eszerint élnek. Ezzel szemben a rögzült szemléletmódúak úgy gondolják, hogy ahogy, amilyen képességekkel születünk, az életünk végéig úgy is marad. Az okos, okos marad, csak ő érhet el sikereket, a buták pedig jobb, ha beletörődnek sorsukba.

Nézzünk erre egy életből vett példát. A RÖGZÜLT szemléletmódú diák elé letesznek egy nehéz feladatot, ideges lesz, esetleg elkezd aggódni. Ha nem sikerül megoldania a feladatot, akkor pedig csalódott (dühös, szomorú) lesz. Az is előfordulhat, hogy a feladat felénél befejezi a megoldás keresését, inkább feladja, minthogy a kudarccal szembenézzen. Mi történik a FEJLŐDŐ szemléletmódú diákkal ugyanebben a helyzetben? Dweck könyvében így írt le egy ilyen diákot: "Az egyik tízéves srác például közelebb húzta a székét, összedörzsölte a kezét, csettintett a nyelvével, majd lelkesen felkiáltott: Imádom a kihívásokat!" Persze ez nem azt jelenti, hogy az ilyen diákokat nem éri kudarc. A különbség a kudarcra adott reakcióban is megjelenik. Amikor egy fejlődő szemléletmódú diáknak nem sikerül valami, nem keseredik el. Helyette inkább levonja a tanulságokat a helyzetből, és mindent megtesz, hogy legközelebb sikerüljön. Azt is mondhatnánk, hogy "Ez nem megy." kijelentés helyett, ők azt mondják: "Ez nem megy MOST MÉG."

A jó hír az, hogy a rögzült szemléletmód megváltoztatható. A következő hetekben olyan tartalmakat, gyakorlatokat fogok mutatni nektek, amellyel megismerhetitek és gyakorolhatjátok a fejlődő szemléletmódot.

*******
forrás: Dweck, C. S. (2015): Szemléletváltás - A siker új pszichológiája. HVG Kiadó Zrt., Budapest.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el